Címke arhívumok: Keleti_Károly

1872, Szentpétervár – Micsoda előadás volt! – Hunfalvy János kipirult arccal szorongatta pezsgőspoharát a szentpétervári kongresszusi központ pazar fogadótermében állva. – Én mondom, Keleti barátom, remek volt a javaslata, hogy a népszámlálás esetében a nemzetiségek meghatározásánál döntő szerepe legyen az anyanyelv és a nyelvismeret megkérdezésének! Briliáns, egyszerűen briliáns! – Ne hozzon zavarba, Hunfalvy! – mosolygott Keleti Károly. – Nagyon örülök, hogy eljöttünk. A hágai kongresszus kellően rég volt már ahhoz, hogy új ismeretekre tegyünk szert, és egy sor függőben lévő kérdést megvitassunk a külföldi kollégákkal. – És most milyen feladatot szemelt ki magának a jövőre nézve? – somolygott Hunfalvy. – A hágai találkozón tárgyalt európai szőlészeti és borászati statisztika elkészítése igen nagy elismerést hozott a konyhára. Mivel akarja ezt túlszárnyalni? – Nagyon egyszerű, drága barátom! Semmi egyébbel, minthogy a következő nemzetközi kongresszust Budapesten szervezzük meg! Hunfalvy nagyot füttyentett. – Nem aprózza el a dolgokat, Keleti! – Sosem voltam erről híres.…

Bővebben

1887, Szeged Korán beköszöntött a hideg idő a Szeged melletti vadászterületen. Az októberi bágyadt napsugarak csak nehezen tudták feloszlatni a pusztára telepedett párát. Keleti kissé szipogott. Egészsége már korántsem volt a régi, de ez nem tartotta vissza egy ígéretesnek tűnő agarászástól. Rojt, a díjnyertes, fehér-barna foltos magyar agár izgatottan mozgatta hegyes, fekete orrát, fülét kíváncsian emelgette a természet hangjaira. A kutya remegve várta gazdájától a parancsot, hogy végre a szántás buckái között megbújó nyulak után eredhessen. Kőrösy József Keleti Károly mellé lépett, hogy csendben szemlélhessék a tájat. Kár is lett volna felesleges beszéddel megzavarni az idilli hajnalt. Kőrösy rövid füttyel magához hívta zsemleszín agarát, Császárt, majd lassú, kimért léptekkel elindult. Keleti követte a férfit, Rojt mellette kapkodta hosszú, izmos lábait, fejét ide-oda forgatta gyanús mozgolódások után kutatva. Némán haladtak előre a mezőn, a két férfi és a két kutya. – Örülök, hogy el tudott jönni – suttogta Kőrösy. – Már…

Bővebben

1892, Budapest – Magyar Tudományos Akadémia Jekelfalussy József méltóságteljesen lépett a pódiumra. Megszámlálhatatlan előadást és értekezletet vezetett már erről az emelvényről, megannyi tudományos vita irányítójaként működött közre. De most nem ezért volt itt.  – Mélyen tisztelt akadémiai tagok, kedves barátaim! Mérhetetlen fájdalommal osztom meg önökkel azt a szörnyű hírt, hogy Keleti Károly, korunk briliáns statisztikusa, ez év május 30-án örökre eltávozott köreinkből. Az Akadémia dísztermére síri csend telepedett. Fekete gyászruhába öltözött férfiak szegezték szomorú tekintetüket Jekelfalussy Józsefre. – Tragikus nap ez a mai – folytatta. – Elvesztettünk nemcsak egy kiváló tudóst, de egy zseniális irodalmárt, egy nem mindennapi közgazdászt és nem utolsósorban, egy nagyszerű embert. Az érdemeit, a munkáit… – Jekelfalussy elakadt. Hiába gondolta át alaposan mondandóját, a gyász úgy látszik most akart kitörni rajta. Megragadta a pulpitus széleit, hogy erőt gyűjtsön. –… szükségtelen felsorolnom, hisz mindannyian ismerik. S hogy miért is fáj nekem a legjobban az elvesztése? Mutassanak nekem…

Bővebben

1871, Pest – Népliget Csodálatos tavaszi délután köszöntött a fővárosra, a Népligetben lustán döngicséltek a méhek, madarak füttykoncertjei kísérték a hosszú, hideg tél sötétségébe belefáradt városiakat. Greguss Ágost aggódva tördelte kezeit, miközben Keleti karját kinyújtva elmélyülten tanulmányozta párbajtőrének ívét. Tíz lépéssel odébb Áldor Imre újságíró szintén fegyverének állapotát vizsgálta. – Drága sógor, nem túlzás ez egy kicsit? – Greguss az ajkába harapott, ahogy a szikrázó napsütésben felvillanó pengére pillantott. – Úgy értem… párbaj egy hibás publicisztika miatt? – Egy nagyon fontos publicisztika miatt. Ráadásul nem ez volt az első ilyen kontár munka a kolléga tollából! – Értem én, de mit mondok Lillának, hogy ha baja lesz? – Először is – Keleti Greguss felé fordult. – Nem lesz bajom. Másodszor, ha valamilyen oknál fogva mégis fűbe harapnék, mondja meg Lillusnak, hogy a férje a magyar újságírás becsületéért küzdött. – Repesni fog az örömtől, ha megtudja – forgatta szemét Greguss. – Mondja,…

Bővebben

1867, Pest – Földművelésügyi Minisztérium Gorove István homlokráncolva hajolt az előtte tornyosuló papírtömeg legtetején heverő iromány fölé. Gondterhelten tanulmányozta Deák Ferenctől kapott levelét, amely a Kiegyezés részleteit taglalta. Az újonnan megalakult Andrássy-kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztereként szó szerint a nyakába szakadt a szétzilált magyar gazdaság minden kisebb-nagyobb problémája. Egyelőre a fejetlenség minisztere vagyok, gondolta keserűen. Kopogtattak. Gorove levette orráról okuláréját, kemény, acélszürke tekintetét irodájának vastag tölgyfaajtajára emelte. – Szabad! Vézna, csontos, hivatali szolga dugta be az orrát. – Gorove miniszter úr! Keleti Károly úr megérkezett! – jelentette be a hivatalnok. – Küldje be! Gorove hátradőlt magas támlás székében, szórakozottan hátrasimítottata őszes, hullámos haját, majd megpödörte dús, kackiás bajuszát, amelyre körszakálla mellett a legbüszkébb volt. Keleti szinte berobbant a miniszter irodájába. Szőkésbarna haja a szélrózsa minden irányába meredt, ingjét hevenyészve tűrte be nadrágjába, szemében az elszántság tüze égett. Kezében egy nagyobb kupac jegyzetet szorongatott. – Miniszter úr, köszönöm, hogy ilyen…

Bővebben

1861, Pest – Báró Eötvös József villája – Szerkesztett már valaha ilyen jelentőségű lapot? – Eötvös József báró a fiatal férfi elé dobta a Politikai Hetilap aktuális számát. A huszonnyolcadik életévét taposó Klette Károly szeme felcsillant a kiadvány láttán, izgalmában végighúzta ujját szép ívű bajuszán. – Nos, báró uram, ilyet még soha. De ez sem lehet nehezebb, mint Bem tábornok alatt harcolni! A báró önkéntelenül elmosolyodott a lelkes ifjú szavai hallatán. – Valami hasonló kijelentést vártam magától. Mindenesetre jó, ha tudja, hogy ez az újság igen jelentős befolyással bír a magyar közéletben. Nem holmi sebtében összefirkantott röpcéduláról van szó, hanem egy komoly politikai témákat feszegető, modern hetilapról. Elvárom a minőségi, precíz munkát az íróimtól és a szerkesztőmtől. Mit gondol, meg tud birkózni a feladattal? Eötvös jelentőségteljesen nézett Klettére. Az ifjú ajkai egy pillanatra szétnyíltak, okos, mélybarna szemei elkerekedve meredtek a báróra. – Igen! – Klette úgy pattant fel ültő helyéből,…

Bővebben

Nem tagadom, akadt egy novellapályázat, ahol annyira koncentráltam a korhű ábrázolásra és leírásra, hogy elfelejtettem figyelni a műfaji kötelmekre. Pontosítok, csupán a novella egyik legfontosabb eleme maradt le a végéről: a csattanó.  A Központi Statisztikai Hivatal 150. születésnapjának alkalmából pályázatot hirdetett Keleti Károly, a magyar statisztika alapító atyjának életéről. Statisztika. Hmm. Izgalmasan hangzik, nem igaz? Először hagyni akartam az egészet. Aztán valahogy mégis eltévedtem egy oldalra, ahol Keleti Károly életét részletezték. El kell ismernem, nem unatkozott első statisztikusunk. Akkor beindult a fantáziám, valami elkezdett motoszkálni az agyamba. Elkezdődött a kutatómunka, a történelmi háttér vizsgálata, a kortárs költők és gondolkodók életrajzának tanulmányozása.  Végül megszületett a történet, ami ugyan nem lett novella, de így is büszke vagyok rá, hogy bekerült a közönségdíjra jelölt 20 írás közé. A történet első felét itt olvashatod.

7/7