Címke arhívumok: Wawel

Újra csöndbe merült a mészkő terasz. Skuba tarkóján már húzódott az égett bőr, tenyerére ráalvadt a vére.– Azután fogadtam meg, hogy nem ölök több embert – szólalt meg újra Smok.– És a szüzek, akik eltűntek a városból? – ráncolta össze homlokát a fiú.A sárkány pofáján fáradt mosoly terült el.– Riogattak téged gyerekkorodban a mumussal, Skuba Dratewka?– Hogyne! Többször is. Anyám folyton azt hajtogatta, ha nem tartom tisztán a cipőmet és az ingemet, akkor elviszi őket a mumus, és járhatok majd pucéran!– És mondd, láttad valaha a mumust?– Soha.– És mondd, láttál már sárkányt a karjában vergődő lánykával az égen?– Nem, de a sárkányok köztudottam éjszaka vadásznak!– Hmm, igazán? –  Smok furcsa vigyort vágott, ami inkább grimaszhoz hasonlított. –  Ezt nem is tudtam. És mondd, szerinted a lányok némán tűrnék, hogy elkapja őket egy sárkány? Hány alkalommal verhették volna fel a várost a sikítozó szüzek? Ötvenszer? Százszor?– Akkor mégis hogy magyarázod…

Bővebben

– A félelmed szagát még ez a döglött birka sem tudja elnyomni – húzta el száját a sárkány. Mosolygott. Legalábbis Skuba remélte, hogy mosolyog.A legény kilépett a szikla mögül. Még mindig úgy vélte, hogy megütötte a hőség.– Okos – mutatott a sárkány a tetemre. – Kibelezted és kénnel meg cinkkel töltötted meg. Ilyennel még nem találkoztam. Igen leleményes…– Tu… Tudsz beszélni? – hebegte Skuba.– Több nyelven is folyékonyan. Tudod, pár száz év alatt ragadt valami rám…– Pár száz év?!A sárkány arrébb tolta a birkát, majd méltóságteljesen elheveredett, hosszú, aranytarajos farkát maga köré tekerte.– Rég nem beszélgettem már emberrel – mondta. – A legtöbbször üvöltve, csörömpölve rontanak rám kivont karddal hadonászva. Te vagy évszázadok óta az első, aki a fejét használja az ereje helyett.Skuba meredten állt, és hitetlenül figyelte a sárkány mozgó száját. Biztos, hogy napszúrás kapott.– Jól vagy? – kérdezte a sárkány. – Kicsit úgy nézel ki, mintha megártott volna…

Bővebben

Skuba Dratewka lehajította terhét válláról, megtörölte gyöngyöző homlokát, majd kezét tördelve az égre tekintett. Szokatlanul forró időjárás gyötörte a lengyel vidéket. A levegő remegett a hőségtől, a kegyetlen sugarak szárazra pödörték a kókadó szedrek leveleit, felsültek a tökök a forró homokban. A lovak itatójában megposhadt a víz, repedések futottak végig a döngölt gyalogutakon. Alacsonyan repültek a madarak, épp csak annyira libbentették meg szárnyukat, hogy egyik hűsítő lomb árnyékából átérjenek a másikba.Megzörrent a közeli galagonyabokor. Skuba összerezzent, ösztönösen hátrálni kezdett. Egyre inkább erősödött benne a kezdetben még csak lappangó gondolatfoszlány: őrültség volt ide jönni.Behunyta szemét és Wandára gondolt. Felsejlett előtte a lány hófehér selyembőre, törékeny nádszál alkata, tiszta tavakat idéző szeme és apró, bazsarózsa színű ajka. Hosszú, mézszőke haját végigsimította a délutáni nap fénye; gyönyörű, gyöngyfehér ruhakölteménye meglibbent, ahogy egy fontoskodó udvaronc elsietett előtte. Felemelte szemét a vörös márványpadlóról. Hosszan nézték egymást. Wanda tekintetébe annyi érzelem keveredett, amitől más szüzek megbolondultak…

Bővebben

3/3