Jó pap holtig tanul, de idejében elkezdi III.
Lincselő tömeg és Lektor Szektor, avagy az I. Magyar Íróképző Tábor Amikor utoljára táborba jártam, még anyukám kente nekem a májkrémes szendvicset és cukros-citromos, híg teát szürcsöltem egy fél literes Coca-Colás palackból, aminek lekopott címkéjén már csak a Ca-Co-t lehetett leolvasni. Most már én magam állítom össze a light sonkás Slimm szendvicsemet (szigorúan egyet, mert különben szívrohamot kap a kalóriaszámláló-applikációm), és nagyon trendi, BPA-mentes (jelentsen ez bármit is) kulacsból kortyolgatom az ásványvizet. Bepakoltam világjárta Wizzair-kompatibilis kabinbőröndömbe, magamra kaptam városjáró hátizsákomat, óriás napszemüvegemmel és hippi bőrszandálomban vigyorogva álltam a szombat hajnali utcán, miközben Múzsám nagyokat ásítva tolatott ki az udvarról. Csak a hülye nem látta, hogy készülök valamire. Ráadásul igen régóta. Újpesten egyik Fordból a másikba ugrottam. Mert az igazán zölden gondolkodó író telekocsival megy az I. Magyar Íróképző táborba. Még akkor is, ha félig tele az a kocsi. F. M. kiváló sofőri attitűdjei mellett, remek beszélgető társnak bizonyult. Igazából nem…
Holnap is itt leszek
Flowban van az igazság Sokszor nem értettem, amikor valaki azt mondta, „flowba kerültem”. Úgy gondoltam, ez is valamilyen modern hóbort, egy divatos kifejezés, amelyet előszeretettel csépelnek közhelyesre, akár a vegán és a gluténmentes szavakat. A flow kifejezéshez különböző képeket kapcsoltam. Olykor egy meditáló szerzetest, aki több napos koplalással és mantrázással eléri a megvilágosodás útját. Máskor egy egyszerű ember alakja sejlett fel, aki kellő mennyiségű alkoholt és tudatmódosító pirulákat fogyaszt az élet fájdalmaira. Semmivel sem tartottam többre a flowt egy hajnalig tartó buli mámorához képest. Aztán a rájöttem, hogy a flow ennél jóval több, mégis jóval egyszerűbb elérni. Az első hosszabb novellámnál világosodtam meg, akár az említett szerzetes a hegyen. Amikor kiszakadtam térből és időből. Amikor a főszereplőm szemén keresztül láttam a magam alkotta világot. Hagytam, hogy a neki teremtett érzések átjárjanak. Kiragadtam karaktereket a való világomból, hogy új gondolatokkal és tettekkel átformálva társaként vagy ellenségként állítsam elé. Képzeletemben arcok, életek bukkantak…
Jó pap holtig tanul, de idejében elkezdi II.
Magyar Íróképző, meg amit akartok Ha valahol, hát itt biztos az első padban ültem volna. Nem úgy, mint az egyetemen, ahol az aréna méretű előadóban minél hátrébb akartam kerülni és a lelkére kötöttem a barátnőmnek, bökjön meg, hogyha horkolok. Itt nem volt első pad, nem lehettem sem stréber, sem alibiző. Félkörben ültünk, egyenrangú tanulóként.Voltak köztünk első könyvesek, tíz éve regényüket ápolgatók, költők, bizonytalanok, naivak, lelkesek, novellisták, regényisták, idealisták, és olyanok, akik még azt se tudták, mit szeretnének írni. Középen ott volt ő. A maga pofátlanul laza stílusában. Nem volt szüksége projektorra, vetítővászonra. Őmaga egész lényével betöltötte a konferenciatermet. Zsiga Henrik olyan alapot adott, amelyre stabil házat lehet építeni. Volt nem egy olyan írásom, ahol imádtam a történetet, de hiányzott belőle valami. Biztos érezted már, hogy nem egészen kerek, amit alkottál, de nem tudod, hol a porszem a gépezetbe. Az Íróképzőn ezeket a porszemeket takarítottuk le. Módszertant mutatott, hogy a vakon…
Jó pap holtig tanul, de idejében elkezdi I.
Mikor már tudatosult bennem, hogy az a bizony nagybetűs ÍRÓ szeretnék lenni, felmerült bennem az a bizonyos kérdés: Mi teszi az írót íróvá? Az, hogy ír. Sokat.Én írtam is. Sokat. Már van egy regényre való anyagom. De biztos te is voltál már olyan helyzetben, amikor elkészítettél egy krémet a vasárnapi süteményedhez, megkóstoltad, és érezted, hogy hiányzik belőle valami, de nem tudtad megfogalmazni, hogy mi? Én pont így voltam a történetemmel, a karaktereimmel, de még a párbeszédeimmel is.Na, ilyenkor jön jól egy sokat látott, szakmailag felkészült és több éves tapasztalattal rendelkező szakember: a nagyi. Régi, repedezett fakanalát belemártja a krémedbe, megízleli, majd megcsóválja fejét, hogy tupírozott, hófehér haja csak úgy lifeg a konyha párás levegőjében.– Ej, te lány, nem érzed, hogy kimaradt a cukor! Pont emiatt fordultam a nagyokhoz. Elővettem Jókait. Meg Dan Brownt. De J. K. Rowlingot mindenképpen. Aztán rájöttem, hogy nem tudom oldalakon keresztül, csodálatos motívumokkal leírni a dunai Vaskaput. És nem…
Az első nagy löket – Ezerszín novellagyűjtemény
Tisztán emlékszem a napra, amikor megérkezett az e-mail a postafiókomba a Magyar Irodalomháztól: „Gratulálunk! A Te művedet biztosan jelöltük a megjelenésre!” A Múzsám valamit nagyon magyarázott, dühös volt, szidta a munkáját, a forgalmat és talán még a kormányt is. A laptop mögé bújva figyeltem, ahogy fújtatva rója a köröket. Aztán megállt. Vett egy mély levegőt, és végre rám nézett. Szemöldöke felszaladt a csodálkozástól, ahogy groteszk mód vigyorogtam a képernyőmre.– Mit vigyorogsz? – kérdezte, de szája sarkában mosoly bujkált. A jókedv ragadós.– Ezt nézd! – feléje fordítottam a laptopot.Hunyorgott, szájáról le tudtam olvasni a novellám címét: Tisztességtelen piaci magatartás.– Ez a te novellád! – ugrott fel örömében. – Megmondtam! Tudtam, hogy írónő leszel!Örömében nagyot bokszolt a levegőbe. Már el is felejtette a munkáját, a forgalmat, de még a kormányt is. A Magyar Irodalomház az elsők között választotta ki Cathrine Miller álnéven írt Tisztességtelen piaci magatartás c. novellámat, amely hamarosan megjelenik az Ezerszín novellás kötetben. A végleges novellák listáját ide kattintva tekintheted meg.
A kezdet: elég egy szó
A Múzsám kezébe került egy régi írásom. Homlokráncolva, akkurátosan olvasta el a közel tíz oldalt, amit még időszámításunk előtt vetettem papírra. Rám nézett. Zöld szeméből nem tudtam kiolvasni, mit gondol. Aztán elmosolyodott. Csak egy szó volt. – Folytasd! – Komolyan? – Komolyan. Mit veszthetsz? Egy rajongód már van. – Hol kezdjem? – Keress pályázatokat, és írj! – Komolyan? – Ha, csak ennyiből áll a szókincsed, akkor inkább hagyd. És folytattam. Vagy inkább elkezdtem? Újrakezdtem. Hogy, miért?Egy szó miatt. Egy szó felszínre hozta rég elfeledett álmomat, hogy író leszek. Egy szó megindított bennem egy érzést, ami most kikívánkozik. Papírra kívánkozik. Múzsám lett. Csendes mecénásom, aki elvonul, ha kreativitásom a felszínre tör és magányra vágyom. Őszinte, kegyetlen kritikusommá vált, hiszen tudja (tudom), jobbá nem akkor válok, ha kedvesen megsimogatja fejemet és szép szavakkal illeti dőre, összecsapott munkámat. Olvas, és kérdez. Rávilágít a hibákra. Mert ő az olvasó. Az olvasó pedig tudja, milyen történetre vágyik. Elindultam. Elindítottak. Elég volt egy…