Címke arhívumok: szárnypróbálgatás

Van az a pont, amikor a laptopot a szoba másik sarkába szeretném hajítani. Amikor elcsüggedek, mert úgy érzem, feleslegesek a virtuális papírra vetett szavak. A legtöbbször elég egy jó szó, egy bíztatás, egy ölelés és máris kevésbé felhős az ég. De, ha épp nincs senki a közeledbe, aki hozna neked egy forró teát és meghallgatná sirámaidat, akkor itt van 10 bátorító idézet, amelyek helyre billenthetik az írói lelki egyensúlyodat! Feltörekvő írók gyakran siránkoznak nekem: van egy ötletem, de attól tartok, valaki más már megcsinálta. Igen, minden bizonnyal. A legtöbb dolgot már megcsinálták mások – de nem te. /Elizabeth M. Gilbert/ A múzsa nem versenyló, és nem is egy megmászni való hegy. /Kiss Tibor/ Az írás nem pénzkereset, nem arra szolgál, hogy híresek legyünk, randizzunk, lefektessünk valakit vagy barátokat szerezzünk. Végső soron gazdagabbá teszi annak az életét, aki olvassa a munkánkat, és gazdagítja a saját életünket is. /Stephen King/ Írni sokféleképpen…

Bővebben

Ha kíváncsi vagy 2018 többi nyertes történetére ide kattintva el tudod őket olvasni!

Lincselő tömeg és Lektor Szektor, avagy az I. Magyar Íróképző Tábor Amikor utoljára táborba jártam, még anyukám kente nekem a májkrémes szendvicset és cukros-citromos, híg teát szürcsöltem egy fél literes Coca-Colás palackból, aminek lekopott címkéjén már csak a Ca-Co-t lehetett leolvasni. Most már én magam állítom össze a light sonkás Slimm szendvicsemet (szigorúan egyet, mert különben szívrohamot kap a kalóriaszámláló-applikációm), és nagyon trendi, BPA-mentes (jelentsen ez bármit is) kulacsból kortyolgatom az ásványvizet. Bepakoltam világjárta Wizzair-kompatibilis kabinbőröndömbe, magamra kaptam városjáró hátizsákomat, óriás napszemüvegemmel és hippi bőrszandálomban vigyorogva álltam a szombat hajnali utcán, miközben Múzsám nagyokat ásítva tolatott ki az udvarról. Csak a hülye nem látta, hogy készülök valamire. Ráadásul igen régóta. Újpesten egyik Fordból a másikba ugrottam. Mert az igazán zölden gondolkodó író telekocsival megy az I. Magyar Íróképző táborba. Még akkor is, ha félig tele az a kocsi. F. M. kiváló sofőri attitűdjei mellett, remek beszélgető társnak bizonyult. Igazából nem…

Bővebben

Mert a Magyar Íróképzőnél alkotni is szeretünk: hogy hozzátegyünk az irodalom ezerszínűségéhez, kidolgoztunk egy versformát – a futüriont. A futürion egy új, speciális versforma, a líra és a tudományos-fantasztikum ötvözésével járja körbe az emberiség nagy kérdéseit. Ide kattintva többet tudhatsz meg erről a rendhagyó versformáról és további verseket is olvashatsz! Most pedig jöjjön két vers a fentiek égisze alatt. MOLNÁR KITTIAz utolsó csepp Forrón fullaszt a szél, homlokon verejték,Tarkómon végigfut utolsó vízcseppként.vizetkérhetsz. Száraz, holt táj felett kegyetlen vörös ég,Pergő homokban sánc, nyúlok a puskámért.egyetvihetsz. Ostoroz a tudat, dübörög az észérv,Kezemben fegyverrel hogy hozhatok békét?ez van,mehetsz. Napszítta pusztában szomjazik a világ,feltekint az égre, várja a megváltást.ebbenhihetsz. Nincs áldás, se vigasz, vérébe fagyott árnyki vadul kereste életünk forrását.ezértélhetsz. Forrón fullaszt a szél, nem vár ránk ezer év,Tarkómon lefut egy utolsó vízcsepp még.vízértölhetsz. … MOLNÁR KITTILevél a Holdról Holdbéli tájvarázs vadítja el szívem,Apró üveggolyó Földünk csupán innen.gyerevelem! Holnap csak a határ, csillagokból az út,Lelkem elvágyódik, nem tart…

Bővebben

Flowban van az igazság Sokszor nem értettem, amikor valaki azt mondta, „flowba kerültem”. Úgy gondoltam, ez is valamilyen modern hóbort, egy divatos kifejezés, amelyet előszeretettel csépelnek közhelyesre, akár a vegán és a gluténmentes szavakat. A flow kifejezéshez különböző képeket kapcsoltam. Olykor egy meditáló szerzetest, aki több napos koplalással és mantrázással eléri a megvilágosodás útját. Máskor egy egyszerű ember alakja sejlett fel, aki kellő mennyiségű alkoholt és tudatmódosító pirulákat fogyaszt az élet fájdalmaira. Semmivel sem tartottam többre a flowt egy hajnalig tartó buli mámorához képest. Aztán a rájöttem, hogy a flow ennél jóval több, mégis jóval egyszerűbb elérni. Az első hosszabb novellámnál világosodtam meg, akár az említett szerzetes a hegyen. Amikor kiszakadtam térből és időből. Amikor a főszereplőm szemén keresztül láttam a magam alkotta világot. Hagytam, hogy a neki teremtett érzések átjárjanak. Kiragadtam karaktereket a való világomból, hogy új gondolatokkal és tettekkel átformálva társaként vagy ellenségként állítsam elé. Képzeletemben arcok, életek bukkantak…

Bővebben

Magyar Íróképző, meg amit akartok Ha valahol, hát itt biztos az első padban ültem volna. Nem úgy, mint az egyetemen, ahol az aréna méretű előadóban minél hátrébb akartam kerülni és a lelkére kötöttem a barátnőmnek, bökjön meg, hogyha horkolok. Itt nem volt első pad, nem lehettem sem stréber, sem alibiző. Félkörben ültünk, egyenrangú tanulóként.Voltak köztünk első könyvesek, tíz éve regényüket ápolgatók, költők, bizonytalanok, naivak, lelkesek, novellisták, regényisták, idealisták, és olyanok, akik még azt se tudták, mit szeretnének írni. Középen ott volt ő. A maga pofátlanul laza stílusában. Nem volt szüksége projektorra, vetítővászonra. Őmaga egész lényével betöltötte a konferenciatermet. Zsiga Henrik olyan alapot adott, amelyre stabil házat lehet építeni. Volt nem egy olyan írásom, ahol imádtam a történetet, de hiányzott belőle valami. Biztos érezted már, hogy nem egészen kerek, amit alkottál, de nem tudod, hol a porszem a gépezetbe. Az Íróképzőn ezeket a porszemeket takarítottuk le. Módszertant mutatott, hogy a vakon…

Bővebben

Meleg volt. Rekkenő, mozdulatlan meleg volt. Talpamat a hatalmas, százéves diófa árnyékolta terasz járóköve hűsítette. Felnéztem a haragoszöld lombkoronára; a levelek egymásba kapaszkodva, közös erővel törték meg a Nap égető sugarait. Egy feketerigó szállt le egy göcsörtös faágra. Pihegve, kimerülten, csendben örült az enyhet adó levélernyőnek. Figyeltem egy darabig. Észrevett. Apró teste megfeszült, szárnyait emelgetve jelezte: hamar képes elillanni. Nem kellett tőlem félnie. Ilyen hőségben bárkivel szívesen megosztom vén diófámat. Lassan elindultam. Ideje volt megszemlélnem kis kertemet. A birodalmamat. Az öreg faóriás jótékony árnyékában heverésztek lusta rózsáim. Vörösek, sárgák, fehérek. És egy kis nyeszlett. Már második nyara dédelgettem a kis csenevész virágot, de a mellette aranyló sárga rózsa első leveléig sem ért fel. Sose hozott bimbót, nem tudtam, szirmai milyen színben pompázhatnak. Minden nap elmondtam neki: már csak egy napot kap tőlem, aztán kikaparom. Azóta is minden nap elmondom neki. Mindig megesett rajta a szívem. A rózsákon túl talpam belesüppedt…

Bővebben

Persze csak említeni kellett anyámat. Már majdnem elértem a bárt, amikor megjelent. Mentőmellényben. – Irány a part! – a vállamig sem ért, de olyan erősen kapta el a könyökömet, hogy csak pislogtam. – Befizettem magunkat egy olyan vízi fotelre, tudod, amiben sokan beleülhetnek, és motorcsónakkal húzzák! – Szívatsz? Tegnap láttam, hogy valaki kirepült belőle, mert nem kapaszkodott rendesen! – Az béna volt! Különben is, ideje valami izgit kiposztolni a közösségi oldaladra! Már az is izgalmas lesz, ha túlélem ezt a családi nyaralást, gondoltam sötéten. A nagybátyámra éppen akkor csatolták fel a mellényt, amikor a partra értünk. – Hoztál sört? – kérdezte. – Szerinted mikor hoztam volna? – Én is menni akaroook! – az unokaöcsém toporzékolt a bokáig érő vízben. – Nem mész! – mondta gépiesen keresztanyám. – De igen! – De nem! – De igen! – Befejezted? – Menjünk! Ideje egy kis extrém, családi programnak! – anyám elkezdett minket az…

Bővebben

Behunytam a szemem és hagytam, hogy a napfény melegítse az arcomat. Megnyugtatóan hatott rám a tenger semmihez sem fogható morajlása. A sós szellő a hajamba kapott, és lágyan simogatta bőrömet.Csatt!A fülem csengett, mintha mellettem harangoztak volna. Tajtékozva kerestem a merénylőt, aki megzavarta nyugalmamat. A húszéves öcsém fütyörészve kémlelte a partot, míg a hatéves unokaöcsém úgy tett, mintha valami szörnyen érdekeset talált volna a homokban.– Ki volt az?Egyszerre mutattak egymásra. Felvettem a labdát a földről. Egy hatévest mégse leckéztethetek meg…Teljes erővel öcsémnek vágtam a labdát. Játszi könnyedséggel hajolt előle, amely így a nagybátyámnak csapódott. Ijedtében a nyakába öntötte a sört a kezében tartott műanyag pohárból. A magyarokhoz oly jellemző végeláthatatlan káromkodásba kezdett, figyelve arra, hogy ugyanazt a szitokszót ne használja kétszer. Öcsém fetrengve röhögött, én meg úgy tettem, mintha szörnyen érdekelne a lábujjam körméről lepattogzott körömlakk.– Inkább a szememet szúrtátok volna ki! – nézte szomorúan nagybátyám az üres poharat. – Órákat…

Bővebben

Mikor már tudatosult bennem, hogy az a bizony nagybetűs ÍRÓ szeretnék lenni, felmerült bennem az a bizonyos kérdés: Mi teszi az írót íróvá? Az, hogy ír. Sokat.Én írtam is. Sokat. Már van egy regényre való anyagom. De biztos te is voltál már olyan helyzetben, amikor elkészítettél egy krémet a vasárnapi süteményedhez, megkóstoltad, és érezted, hogy hiányzik belőle valami, de nem tudtad megfogalmazni, hogy mi? Én pont így voltam a történetemmel, a karaktereimmel, de még a párbeszédeimmel is.Na, ilyenkor jön jól egy sokat látott, szakmailag felkészült és több éves tapasztalattal rendelkező szakember: a nagyi. Régi, repedezett fakanalát belemártja a krémedbe, megízleli, majd megcsóválja fejét, hogy tupírozott, hófehér haja csak úgy lifeg a konyha párás levegőjében.– Ej, te lány, nem érzed, hogy kimaradt a cukor! Pont emiatt fordultam a nagyokhoz. Elővettem Jókait. Meg Dan Brownt. De J. K. Rowlingot mindenképpen. Aztán rájöttem, hogy nem tudom oldalakon keresztül, csodálatos motívumokkal leírni a dunai Vaskaput. És nem…

Bővebben

10/11