K. L. Moran Molnár Kittiként látta meg a napvilágot Magyarország fővárosában, Budapesten. Szerető családba született, ahol őt is, öccsét is a tanulásra, olvasásra bíztatták. Keresztanyjának köszönhetően hamar beleszeretett az úgynevezett „pöttyös” könyvekbe, amelyek többnyire ifjúsági történetek voltak a korabeli magyar társadalomba helyezve. Ám a sok könyv ellenére, ami körbevette, valami mégsem volt az igazi.
Egy karácsonykor azonban megkapta J. K. Rowling híres máguspalántájáról szóló történet első könyvét. A fantázia világa hirtelen elszabadult…
Kitti az „első könyvét” egy kockás füzetbe jegyezte fel 12 évesen. A kezdeti lelkesedés az írás iránt nagyjából 10 évre a fiók mélyére került a füzettel együtt és átvette a helyét a cselgáncs, az egyetem és az utazások.
Több, mint 6 év cselgáncsot követően a Szent István Egyetem turizmus-vendéglátás szakára iratkozott be 3 évre, majd ezt követően marketing mesterkurzusra két évre. A mesterkurzus évei alatt utazási irodákban dolgozott. Munkájának köszönhetően jóval több országba eljutott, mint amiről valaha is álmodhatott a húszas éveiben: Egyiptom, Törökország, Oroszország, Bulgária, Olaszország, Ausztria, Csehország, Németország, Szlovákia, Horvátország, Montenegró, Románia, Lengyelország… Mindezt alig öt év alatt.
Alig 25 évesen egy D&D játékest csalta elő a homályból az elfeledett írást. Egy karakter megalkotásakor az előtörténet „megszaladt” és egy közel 10 oldalas történet kerekedett belőle. A történet elolvasását követően az akkori párja és a barátai mind bíztatták, hogy ne rejtse véka alá tehetségét. Ezért megírta első kisnovelláját, amelyet egy női magazinba jelentettek meg. Erre felbátorodva újabb novellát írt, amelyet beválogattak az Ezerszín c. novellás kötetbe.
Itt kezdődött az írás története.
Még azon a tavasszal beiratkozott a Magyar Íróképző kezdő kurzusára, amelyet egy év múlva követett a Haladó kurzus. Eközben folyamatosan írt, pályázott, írt, újra pályázott. Történetei megjelentek a Dimenziók 10 c. novelláskötetben különdíjas novellaként, illetve a 100 szóban Budapest zsebkönyvben, amely történetet illusztrálva ki is állítottak az Országos Széchenyi Könyvtárba.
Az Utolsó Tűzvarázsló története évekig fogalmazódott benne. Hiába ömlöttek belőle a habkönnyű, mindennapokat leíró történetek, a szíve a fantasy műfajához húzta.
Végül egy nehéz időszakot követően a sete-sután elkezdett regény végül könyv formát öltött…
Molnár Kitti jelenleg egyik legjobba barátja vállalkozásában találta meg helyét, mellette pedig szövegíróként dolgozik.