Dimenziók 10 könyvbemutató
Az Aposztróf Kiadó, a Corvin Művelődési Ház és az a’Capella Szőlőbirtok közös novellapályázatot hirdetett 2019 őszén. Sok más íróképzős társammal együtt bekerültem a kötetbe! A Metróhangulat és a Cirmos liliomok c. novelláim is helyet kaptak a kiválasztott novellák között. Az első három legjobbra értékelt novella és a különdíjasok kihirdetése, valamint a könyvbemutató 2019. december 8-án 15 órakor kerül megrendezésre a XVI. kerületi Corvin Művelődési Házban. Ha arra jártok nézzetek be! 😉
Szépalma, egy megfáradt író Mekkája
Az elmúlt év inkább hasonlított a fővárosi vidámpark faszerkezetes hullámvasútjára, mint a lassan csordogáló Mesecsónakra. Egyszerre repített a legmagasabb pontra, hogy aztán egy óvatlan pillanatban lezuhanjon és egy picit kicsapjon oldalra. Az első kanyarokat még minden erődet beleadva végigsikoltod, de a végére már érzed: egyszerre zsibbadt az arcod és száraz a torkod. A Magyar Íróképzős hétvége a hullámvasút lassuló egyenese lett. Két nap, amikor szó a legteljesebb értelmében elvonulhattam a világ elől és körbe vehettem magam hasonlóan „elvetemült” írótársaimmal. A Bakony lankái közé simuló Szépalma ménesbirtoka egyszerre hordozta magában a magyar otthon és a svájci profizmus minden jegyét. Keresve sem találhattunk volna tökéletesebb helyszínt annak a töménytelen mennyiségű szónak, ötletnek, versnek és novellának, amely egyszerre indult meg belőlünk. Saját irományaink mellett a veszprémi Odalökött Költészet slam poetry csapata is kibillentette hétköznapi szürkeségbe lebegő lelkünket a nyugalmi pontról. Ilyenkor újra megérkezem. Hova? A hullámvasút elejére. De már látom, hogy nem egyedül ülök…
Az utolsó csepp III.
– Sose gondoltam, hogy megérem ezt a napot. Zoltán felriadt. Az önjáró autó ütemes rázkódásától már Budapest határában elszundított. Andzrej a repülőtéri találkozójuk óta csak beszélt. Zoltán abban sem volt biztos, hogy szétszórt, ám jó kedélyű lengyel kollégája észrevette az elbóbiskoló férfit. – Mármint, hogy levágatod a szakállad? – kérdezte Zoltán. Andzrej megvakarta apróra nyírt, vörös sörtéjét és elvigyorodott. – Nők. Értük bármit. Zoltán kitekintett a végtelen, rohanó mezőkre, kidörgölte a fáradtságot a szeméből. – Kisasszony mikor ment el? – kérdezte Andzrej. – Délután fél kettő. – Egy órával később, mint a rózsás márna. Maike hogy bírta? – Őrjöngött. Attól féltem felgyújtja a labort. – Rá vallott volna. – Irina? – Ő nem állt volna meg a laborig. – Gondolom, Václav egy sörözőbe menekült. – Az az ijesztő, hogy nem. Állítólag kiült otthon a teraszára és egész éjszaka a Moldva folyót bámulta. Az önjáró autó élesen jobbra kanyarodott, majd megszólalt…
Az utolsó csepp II.
Zoltán zsebre vágta az apró üvegcsét, mielőtt belépett a bükkszínűre lakkozott, műanyag ajtón. Mellkason vágta a tizennyolc fokra lehűtött szoba száraz levegője. A légkondicionálóból ömlő hideg nemcsak a megbarnult levelű szobanövényeket, de az iroda tulajdonosának arcvonásait is megkeményítette. A mélybarna tölgyfaasztal vélhetően ötven évvel korábbról maradt itt, mintegy mementójaként az elpusztított erdőknek. Az üres munkaasztalon a széles képernyő és egy életéért küzdő kaktusz között Zoltán egy rég elfeledettnek hitt tárgyat fedezett fel. A gondolatai egy pillanatra visszaröppentek harminc évvel ezelőtti Budapestre, ahol minden sarkon ilyeneket lehetett kapni. Szájában összefutott a nyál, nyelvét egyenesen taplószáraznak érezte. – Önt is meglepte – nem kérdés volt Zoltán felé. – Meg. – Pedig az ön hazájában nem ritka dolog. – Most már ott is az. Úgy tudom. – Úgy tudja… – a német kancellár kicserepesedett ajka ravasz mosolyra húzódott, de gyorsan rendezte arcvonásait. Zoltán meredten bámulta a háromdecis üvegpalackot, amelyben buborékok versengve szaladtak az…
Az utolsó csepp I.
– Tarts ki még egy kicsit! Maike már kiabált. Zoltán remegő kézzel tapogatózott az érintőképernyőn, többször elütötte a helyes értéket. Átfutott az agyán, hogy igazából mindegy. Aztán a nő kiáltása visszazökkentette kilátástalanságból. – Zoltán, siess! Schnell, schnell! Zoltán ujjai megtalálták a helyes értéket. A víztisztító prototípusa felbúgott, a felcsapó buborékok elrejtették a barnásszürke pikkelyeket. – Jól van… azt hiszem, sikerült! – Lélegzik? – Igen, újra mozog a kopoltyúja! Maike hangja ugyanúgy remeghetett az örömtől, mint az alig tizenöt fokos víztől, amelyben derékig állt. Zoltán beugrott mellé a medencébe, és végigsimította a csúszós, majd két méter hosszú haltestet. A viza szaporán emelgette kopoltyúját, rojtos bajusza finoman lebegett a víztisztító nyomására. – Semmi baj, Kisasszony! – Zoltán finoman átkarolta a vizát és úsztatni kezdte a medencében. – Hamarosan hazamegyünk! Már el tervezte, hol engedi vissza a Dunába. Budapesten van egy hely, amelyet régen Vizafogónak hívtak. Gondolta, ironikus lenne, ha a faj azon…
Majdnem tökéletes
Tizenkettő voltam. Vagy tizenhárom. De ez nem is lényeg. Körmömet a tenyerembe fúrtam, úgy álltam az irodalom tanárom előtt. Felsülve. Torkomon akadt a vers. Ady. A kedvencem. A tanár vigyorogva véste be az egyest. Egész úton hazafelé potyogtak a könnyeim. Csődöt mondtam. Hogy mondom én ezt el otthon? Nem attól féltem, hogy bántanak. Apám előbb töri el a saját ujjait, minthogy kezet emelne rám. Attól féltem, hogy csalódnak bennem. Mert nekem anyukám a példaképem. Történetét színpadra valónak éreztem. A nagyanyám egyedül nevelte a három leánygyermekét az átkosban, egy szuterénben. Középső gyermeke hátszél nélkül indult el egy ismeretlen úton, nem kisebb céllal, minthogy orvos legyen. Sokan próbálták elgáncsolni. Tanárok, osztálytársak, a párt. Még többen azok, akik közel álltak hozzá. Mégis emelt fővel, két farmernadrággal és egy tollal végigcsinálta az egyetemet. Mindig mert nagyobbat álmodni, mint amit a körülmények engedtek neki. Orvos lett. Bár én nem orvosira készültem, de szerettem volna egyetemet…
Válasz mindenkitől
Válasz mindenkitől. Címzett: Márai Sándor c. országos irodalmi pályázatot indított a Magyar Nemzeti Levéltár. Olvassátok szeretettel a válaszom. Az eredeti, levéltári levél, amire válaszolni kellett: 1982.9.30. Kedves Andor, welcome – remélhetőleg jó egészségben és felüdülten a hosszú safari után. Köszönöm a könyvet és füzetet. Heltai és Bornemisza prózáját eddig csak szórványos olvasmányokból ismertem. Most jólesik lámpaoltás előtt néhány oldalt felkortyolni ebből az érett, erős magyar párlatból – mint az ó-diópálinka, bátorít és zsongít. Érdemes kiadvány, ilyesmi erősítő lehet odahaza, – 200 évvel a nyelvújítás előtt, szellemi segítség, atmoszférikus ösztönzés nélkül, vad magányban megszólal a Magyar Irodalom!…Az Arany dolgozatokat összegyűjtő füzet is példa, hosszúra nyúlt írói pálya során sok a legnagyobbak hagyatékában is / amilyen Arany volt / a hulladék. Ahogy a kobzos, aki gúnydalt énekelt a királyról, feleli Lajosnak a Toldi szerelmében: „Nem én voltam uram, csak a mesterségem.” De Arany mindig nagy, amikor toborzókat ír, ugyanazt a nyelvet szólaltatja,…
Jó pap holtig tanul, de idejében elkezdi IV.
Haladó Írótanfolyam, ahol a gondolatjelek és a vesszők születnek Határozottan lépek ki a liftből. Büszkeséggel tölt el, hogy nem kellett megkérdeznem a recepcióst, merre is van a Nefrit terem. Újra itt vagyok. Ismerős arcok tűnnek fel a Zsúrról. Megérkeztem. Ez az én közegem. Megint érzem, amit egy éve is: mindent tudni akarok. Két napig összezárva az írás szerelmétől megrészegült írók társaságával. Ujjaink között egymás történeteit pörgettük, tanultunk saját és a mások hibáiból. Megvitattuk, elmagyaráztuk, segítettük egymást. Semmi művészi allűr. Semmi sértettség. Csak tisztán az írás tudománya és annak szeretete maradt. Sorolhatnám, hogy a Magyar Íróképző 9. Haladó Írótanfolyamán hogyan ismerkedtem meg a forgatókönyvírással, az „első mondat tudományával” és a magyar művek külföldön történő megjelenésének lehetőségével. De nem teszem. Ugyanis sajnálom, hogy ezzel a beszámolóval nem adhatom át a konferenciaterem minden zugát betöltő nevetés hangját, a gondolatjelekkel és vesszőkkel üzletelő írók beszélgetéseit, vagy a novellák elgondolkodtató eszméit. Nem adhatom át, mert…
5 kínos mondat, amivel íróként találkozol
Nyugodtan valljuk meg magunknak az őszintét: mindenki imád magáról beszélni! Ha pedig kedvenc hobbinkról vagy időtöltésünkről kérdeznek, akkor a mondandónkhoz képest a Háború és Béke egy egyoldalas krumplis tészta recept. Nincs ez másképp az írókkal sem. Hogy mi történik, ha egy csapat író elkezd az írásról, karakteralkotásról és történet vezetésről beszélgetni? Nos, kívülállók csak saját felelősséggel társuljanak be. 🙂 De ha a hétköznap hőse összekerül az írott szavak emberével, akkor az alábbi öt mondatot borítékolni lehet a társalgás folyamán. 1. Ebből meg is élsz? Úgy gondolom, senki előtt nem titok, hogy piciny hazánkban igen nehéz csak írásból és néhány könyvből megélni. A legtöbb írónak van „főállása”, a szerencsésebbeknek az írással összefüggő munkája. Ha kedves akarsz lenni: „A pénz nem minden, én inkább hobbiként, kikapcsolódásként tekintek az írásra. Ha pénzt keresek belőle, az csak ajándék.” Ha gonosz akarsz lenni: Körbe nézel a helységben, majd közelebb hajolsz az illetőhöz és titokzatosan odasúgod:…
100 szóban Budapest
Ha kíváncsi vagy 2018 többi nyertes történetére ide kattintva el tudod őket olvasni!