Az odafigyelés sapkái
Igaz karácsonyi történet alapján Ez a történet nem szegény emberekről és karácsonyi csodákról szól. Ez a történet a szeretet egyik pillérjéről, az odafigyelésről szól. Aki megdöbbentő, szívszorongató fordulatot vár a végén, most álljon meg! Aki már legalább egyszer boldog volt, hogy egy pár zoknit kapott karácsonyra, olvasson tovább! A történet egy teljesen hétköznapi, márkás sapkával kezdődik. Ez a sapka olyan átlagosan unalmas fejfedő volt, amely mellett a legtöbb ember szemrebbenés nélkül elsétál: bojt nélküli, vajszínű, visszahajtott, minden csillámot és flittert nélkülöző, kötött ruhadarab elején márkajelzéssel. Eme nemes egyszerűségében számomra mégis páratlan volt. Azok közé a ruhák közé sorolható, amelyek kortalanok és az ember úgy tekint rájuk, mintha mindig is vele lettek volna. Felbukkanására már nem is emlékszem. Hogy ajándék volt-e valakitől, vagy egy turi polcán akadtam rá, már nem lényeg. Kamasz korom olykor zord, máskor napsütötte teleit végigkísérte; akárcsak egyetemi éveim peronon várakozó, párába burkolózó késő őszi reggeleit. Megjárta velem…
Jó pap holtig tanul, de idejében elkezdi III.
Lincselő tömeg és Lektor Szektor, avagy az I. Magyar Íróképző Tábor Amikor utoljára táborba jártam, még anyukám kente nekem a májkrémes szendvicset és cukros-citromos, híg teát szürcsöltem egy fél literes Coca-Colás palackból, aminek lekopott címkéjén már csak a Ca-Co-t lehetett leolvasni. Most már én magam állítom össze a light sonkás Slimm szendvicsemet (szigorúan egyet, mert különben szívrohamot kap a kalóriaszámláló-applikációm), és nagyon trendi, BPA-mentes (jelentsen ez bármit is) kulacsból kortyolgatom az ásványvizet. Bepakoltam világjárta Wizzair-kompatibilis kabinbőröndömbe, magamra kaptam városjáró hátizsákomat, óriás napszemüvegemmel és hippi bőrszandálomban vigyorogva álltam a szombat hajnali utcán, miközben Múzsám nagyokat ásítva tolatott ki az udvarról. Csak a hülye nem látta, hogy készülök valamire. Ráadásul igen régóta. Újpesten egyik Fordból a másikba ugrottam. Mert az igazán zölden gondolkodó író telekocsival megy az I. Magyar Íróképző táborba. Még akkor is, ha félig tele az a kocsi. F. M. kiváló sofőri attitűdjei mellett, remek beszélgető társnak bizonyult. Igazából nem…
Futürion | Versek a jövőből
Mert a Magyar Íróképzőnél alkotni is szeretünk: hogy hozzátegyünk az irodalom ezerszínűségéhez, kidolgoztunk egy versformát – a futüriont. A futürion egy új, speciális versforma, a líra és a tudományos-fantasztikum ötvözésével járja körbe az emberiség nagy kérdéseit. Ide kattintva többet tudhatsz meg erről a rendhagyó versformáról és további verseket is olvashatsz! Most pedig jöjjön két vers a fentiek égisze alatt. MOLNÁR KITTIAz utolsó csepp Forrón fullaszt a szél, homlokon verejték,Tarkómon végigfut utolsó vízcseppként.vizetkérhetsz. Száraz, holt táj felett kegyetlen vörös ég,Pergő homokban sánc, nyúlok a puskámért.egyetvihetsz. Ostoroz a tudat, dübörög az észérv,Kezemben fegyverrel hogy hozhatok békét?ez van,mehetsz. Napszítta pusztában szomjazik a világ,feltekint az égre, várja a megváltást.ebbenhihetsz. Nincs áldás, se vigasz, vérébe fagyott árnyki vadul kereste életünk forrását.ezértélhetsz. Forrón fullaszt a szél, nem vár ránk ezer év,Tarkómon lefut egy utolsó vízcsepp még.vízértölhetsz. … MOLNÁR KITTILevél a Holdról Holdbéli tájvarázs vadítja el szívem,Apró üveggolyó Földünk csupán innen.gyerevelem! Holnap csak a határ, csillagokból az út,Lelkem elvágyódik, nem tart…
Molnár Attila: Motiváció
Hogy miről írjak verset s hogyan? A sorok hosszát az első mondat, A rímet az utolsó szó adja. Csak figyelj, hogy jó legyen a hangzat! Élvezd, szeresd és írd ami jön, Nem kell hozzá leizzadni bőrt. És ha nincs értelme, az se számít, Frappáns légy, az mindenkit elámít. Használj kalandos, bűvös szavakat, Suhanj, mint csurgó folyón a kajak. Légy laza és a versed lesz faja, Vagy görcsölj rá és tépkedd a hajad. Most jön a neheze, figyelj nagyon, Kérdés: miről kéne írni vajon?Annyi uncsi téma létezik már, ‘Szerelem’, ‘háború’. Hú… de „király”. Eredetiség kell itt a népnek! Legyen új és csattanós a vége. Ölesd meg a főszereplőt végleg, Lehet csak tanulság is a lényeg. Meríts a régi nagyok múltjából, Legyél nyelvújító a javából. Csípem a Tót atyafis Mikszáthot, De tán idézek egy terminátort. Határtalanság itt a jellemző, De ha nincs kinek írni, felejtős. Tudom, ha költők így lettek volna, Shakespeareben…
Holnap is itt leszek
Flowban van az igazság Sokszor nem értettem, amikor valaki azt mondta, „flowba kerültem”. Úgy gondoltam, ez is valamilyen modern hóbort, egy divatos kifejezés, amelyet előszeretettel csépelnek közhelyesre, akár a vegán és a gluténmentes szavakat. A flow kifejezéshez különböző képeket kapcsoltam. Olykor egy meditáló szerzetest, aki több napos koplalással és mantrázással eléri a megvilágosodás útját. Máskor egy egyszerű ember alakja sejlett fel, aki kellő mennyiségű alkoholt és tudatmódosító pirulákat fogyaszt az élet fájdalmaira. Semmivel sem tartottam többre a flowt egy hajnalig tartó buli mámorához képest. Aztán a rájöttem, hogy a flow ennél jóval több, mégis jóval egyszerűbb elérni. Az első hosszabb novellámnál világosodtam meg, akár az említett szerzetes a hegyen. Amikor kiszakadtam térből és időből. Amikor a főszereplőm szemén keresztül láttam a magam alkotta világot. Hagytam, hogy a neki teremtett érzések átjárjanak. Kiragadtam karaktereket a való világomból, hogy új gondolatokkal és tettekkel átformálva társaként vagy ellenségként állítsam elé. Képzeletemben arcok, életek bukkantak…
Kereslek
Kereslek a világ tetején, felhők fölé nyúló, szikrázó hótakaróval borított ormok kék jegén. Kereslek a hegytetőn fehérlő mészkősziklák útjain, életükért kapaszkodó, tüskés bokrok ágain. Kereslek dombok haragoszöld lankáin, virágok borította mezők tarka tájain. Kereslek határtalan sópusztában, élettelen rögök közt megbújó gyíkok társaságában. Kereslek a magyar fűtengeren, tücskök szerenádjától hangos végtelenben. Kereslek tenger mosta, aranyszínű partokon, kagylókkal tarkított apró hantokon. Kereslek folyó vájta ártereken, iszapszagtól terhes, sűrű berkekben. Kereslek zsenge kertek lugasaiban, vidéki házak muskátlitól vörös udvaraiban. Kereslek arctalan tömeg takarta utca betonján, égretörő házak omladozó teraszán. Kereslek, egyre kereslek már rég. Hűs árnyék.
A waweli sárkány III.
Újra csöndbe merült a mészkő terasz. Skuba tarkóján már húzódott az égett bőr, tenyerére ráalvadt a vére.– Azután fogadtam meg, hogy nem ölök több embert – szólalt meg újra Smok.– És a szüzek, akik eltűntek a városból? – ráncolta össze homlokát a fiú.A sárkány pofáján fáradt mosoly terült el.– Riogattak téged gyerekkorodban a mumussal, Skuba Dratewka?– Hogyne! Többször is. Anyám folyton azt hajtogatta, ha nem tartom tisztán a cipőmet és az ingemet, akkor elviszi őket a mumus, és járhatok majd pucéran!– És mondd, láttad valaha a mumust?– Soha.– És mondd, láttál már sárkányt a karjában vergődő lánykával az égen?– Nem, de a sárkányok köztudottam éjszaka vadásznak!– Hmm, igazán? – Smok furcsa vigyort vágott, ami inkább grimaszhoz hasonlított. – Ezt nem is tudtam. És mondd, szerinted a lányok némán tűrnék, hogy elkapja őket egy sárkány? Hány alkalommal verhették volna fel a várost a sikítozó szüzek? Ötvenszer? Százszor?– Akkor mégis hogy magyarázod…
A waweli sárkány II.
– A félelmed szagát még ez a döglött birka sem tudja elnyomni – húzta el száját a sárkány. Mosolygott. Legalábbis Skuba remélte, hogy mosolyog.A legény kilépett a szikla mögül. Még mindig úgy vélte, hogy megütötte a hőség.– Okos – mutatott a sárkány a tetemre. – Kibelezted és kénnel meg cinkkel töltötted meg. Ilyennel még nem találkoztam. Igen leleményes…– Tu… Tudsz beszélni? – hebegte Skuba.– Több nyelven is folyékonyan. Tudod, pár száz év alatt ragadt valami rám…– Pár száz év?!A sárkány arrébb tolta a birkát, majd méltóságteljesen elheveredett, hosszú, aranytarajos farkát maga köré tekerte.– Rég nem beszélgettem már emberrel – mondta. – A legtöbbször üvöltve, csörömpölve rontanak rám kivont karddal hadonászva. Te vagy évszázadok óta az első, aki a fejét használja az ereje helyett.Skuba meredten állt, és hitetlenül figyelte a sárkány mozgó száját. Biztos, hogy napszúrás kapott.– Jól vagy? – kérdezte a sárkány. – Kicsit úgy nézel ki, mintha megártott volna…
A waweli sárkány I.
Skuba Dratewka lehajította terhét válláról, megtörölte gyöngyöző homlokát, majd kezét tördelve az égre tekintett. Szokatlanul forró időjárás gyötörte a lengyel vidéket. A levegő remegett a hőségtől, a kegyetlen sugarak szárazra pödörték a kókadó szedrek leveleit, felsültek a tökök a forró homokban. A lovak itatójában megposhadt a víz, repedések futottak végig a döngölt gyalogutakon. Alacsonyan repültek a madarak, épp csak annyira libbentették meg szárnyukat, hogy egyik hűsítő lomb árnyékából átérjenek a másikba.Megzörrent a közeli galagonyabokor. Skuba összerezzent, ösztönösen hátrálni kezdett. Egyre inkább erősödött benne a kezdetben még csak lappangó gondolatfoszlány: őrültség volt ide jönni.Behunyta szemét és Wandára gondolt. Felsejlett előtte a lány hófehér selyembőre, törékeny nádszál alkata, tiszta tavakat idéző szeme és apró, bazsarózsa színű ajka. Hosszú, mézszőke haját végigsimította a délutáni nap fénye; gyönyörű, gyöngyfehér ruhakölteménye meglibbent, ahogy egy fontoskodó udvaronc elsietett előtte. Felemelte szemét a vörös márványpadlóról. Hosszan nézték egymást. Wanda tekintetébe annyi érzelem keveredett, amitől más szüzek megbolondultak…
Jó pap holtig tanul, de idejében elkezdi II.
Magyar Íróképző, meg amit akartok Ha valahol, hát itt biztos az első padban ültem volna. Nem úgy, mint az egyetemen, ahol az aréna méretű előadóban minél hátrébb akartam kerülni és a lelkére kötöttem a barátnőmnek, bökjön meg, hogyha horkolok. Itt nem volt első pad, nem lehettem sem stréber, sem alibiző. Félkörben ültünk, egyenrangú tanulóként.Voltak köztünk első könyvesek, tíz éve regényüket ápolgatók, költők, bizonytalanok, naivak, lelkesek, novellisták, regényisták, idealisták, és olyanok, akik még azt se tudták, mit szeretnének írni. Középen ott volt ő. A maga pofátlanul laza stílusában. Nem volt szüksége projektorra, vetítővászonra. Őmaga egész lényével betöltötte a konferenciatermet. Zsiga Henrik olyan alapot adott, amelyre stabil házat lehet építeni. Volt nem egy olyan írásom, ahol imádtam a történetet, de hiányzott belőle valami. Biztos érezted már, hogy nem egészen kerek, amit alkottál, de nem tudod, hol a porszem a gépezetbe. Az Íróképzőn ezeket a porszemeket takarítottuk le. Módszertant mutatott, hogy a vakon…